1. Petőfi-versenynapok

Hagyományteremtő szándékkal fogott hozzá iskolánk néhány szakmai közössége az elmúlt tanévben a tankerület iskolái részére meghirdetett versenyeivel. Ez a rendezvénysorozat részben hiánypótló kezdeményezés, részben pedig az iskolánkban létrehozott szakmai ,,jógyakorlat” megvalósulásának egyik kiemelkedő színtere.

A II. levelezős matematika versenyre kilenc iskola közel 70 tanulója küldte el a három fordulóra a feladatsorok megoldásait. A döntő fordulóban 39 diák mérhette össze tudását iskolánkban, március 26-án.

 A változatos, gondolkodtató feladatok megoldása után a következő eredmények születtek:

5. évfolyam

Név

Iskola

Település

Felkészítő tanár

Helyezés

Gaál Tibor

Túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola

Túrkeve

Ferenczi Mária

I.

Patkós Máté

Mezőtúri Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola Kossuth Lajos Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskolája

Mezőtúr

Farkas Sándorné

II.

Debreczeni Roland

Túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola

Túrkeve

Ferenczi Mária

III.

6. évfolyam

Józsa János Zoltán

Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola

Tiszafüred

Szabóné Gyöngy Gyöngyi

I.

Ábrahám Bence

Túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola

Túrkeve

Pozsonyiné Vad Ilona

II.

Barna Fanni

Túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola

Túrkeve

Pozsonyiné Vad Ilona

III.

7. évfolyam

Vona Zsófia

Bethlen Gábor Református Általános Iskola

Törökszentmiklós

Hevesi Tóth Gáborné

I.

Vigh Sára

Bethlen Gábor Református Általános Iskola

Törökszentmiklós

Hevesi Tóth Gáborné

II.

Nagy Tímea

Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola

Tiszafüred

Szabóné Gyöngy Gyöngyi

III.

8. évfolyam

Törőcsik Árpád

Kossuth Lajos Gimnázium és Általános Iskola

Tiszafüred

Dékány László

I.

Papp Balázs

Túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola

Túrkeve

Bedőné Homoki Márta

II.

Stummer Réka

Bethlen Gábor Református Általános Iskola

Törökszentmiklós

Hevesi Tóth Gáborné

III.

 Ugyanezen a napon a hatodikos diákok a Természetismereti verseny döntőjében izgalmas és nagyon érdekes feladatok megoldásával küzdöttek meg a pontokért és természetesen a helyezésekért. A három írásbeli forduló után a döntő feladatai között az iskolai anyagon kívül a Hortobágyi- és a Körös-Maros Nemzeti Parkkal kapcsolatos ismeretek is helyet kaptak.

A verseny első helyezettje iskolánk tanulója Árvai Gabriella lett, felkészítője Pagonyiné Mikes Irén tanárnő. A második: Dobos Dániel, a törökszentmiklósi Bethlen Gábor Református Általános Iskola tanulója lett, felkészítője Répási Éva. A harmadik helyen Csernák Róbert végzett a Kaszap Nagy István Református Általános Iskolából, felkészítője Szabóné Debreczeni Ildikó.

 

Március 28-ára, a ,,Kevi Kavalkád” levelezős anyanyelvi verseny döntőjébe,         a két írásbeli fordulóban nyújtott teljesítményük alapján a legjobb nyolc csapatot hívtuk meg.

Az idei tanévben városunk híres szülöttjének, Finta Sándornak, a világhírű szobrásznak egy kevésbé ismert, de annál jelentősebb ,,A kisbojtár” című irodalmi alkotásából kiemelt részleteket választottuk az írásbeli fordulók keretéül.

Az 5-6. évfolyamos csapatok döntőjében a sokszínű feladatok, játékos-énekes produkciók után az egész mezőnyben igen szoros eredmény alakult ki. A képzeletbeli dobogóra  a következő csapatok állhatnak föl:

Csapat

Iskola

Település

Felkészítő tanár

Helyezés

 

IQ csajok

Bata Ilona Réka

Márvány Réka

Sipos Zselyke

 

 

Hunyadi Mátyás Magyar-Angol Két Tanítási Nyelvű Általános Iskola

 

Törökszentmiklós

 

Fábián Ida

 

I.

Ga-Li-Le-Ó

Árvai Gabriella

Lisznyai Lilla

Nagy Levente

 

 

Túrkevei Petőfi Sándor Általános Iskola

 

Túrkeve

 

Szíjártóné

Kun Zsuzsa

 

II.

Nyelvtörők

Sipos Péter

Kasza Imre

Molnár Bettina

 

 

Tiszaszentimrei Vasvári Pál Általános Iskola

 

Tiszaszentimre

 

Czinegéné

Ladányi Julianna

 

III.

 

Versenyeink megrendezéséhez, lebonyolításához jelentős támogatást nyújtott a Karcagi Tankerület, a PDE, és a Palánta Egyesület.

 

A versenyekkel kapcsolatos tanári és tanulói visszajelzések eredményeként jövőre is folytatjuk a versenysorozatot.

Gratulálunk, és köszönjük az iskolák, a diákok és a felkészítők munkáját!

A tanév hátralévő részére eredményes munkát kívánunk mindenkinek!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Megyei németversenyen jártak felsős diákjaink, ahonnan szép eredményekkel tértek haza:

  1. évfolyam:
  2. helyezés: Nagy Noémi

                      Pető Mihály

  1. helyezés: Kiss Mirtill Terézia

 

  1. évfolyam:
  2. helyezés: Kalmár Adrián
  3. Nagy Levente Róbert

 

  1. évfolyam:
  2. helyezés: Ábrahám Réka
  3. helyezés: Koós Róbert 

                                                             Felkészítő tanáruk: Fintáné Herczegh Otília

 

Gratulálunk a kiemelkedő eredményekhez!

 

 

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás